Biblia-lélekvándorlás II-rész.
A Biblia számos verse megerősíti a reinkarnáció realitását. Vizsgáljunk meg néhányat.
Reinkarnáció és Jézus titkos tanításai
A Biblia számos verse megerősíti a reinkarnáció realitását. Vizsgáljunk meg néhányat.
A Biblia egyik epizódjában Jézus Illés reinkarnációjával azonosítja Keresztelő Jánost. Ez az egyik leginkább egyértelmű kijelentése a reinkarnációról:
„Mert a próféták mindnyájan és a törvény Jánosig prófétáltak vala.
És, ha be akarjátok venni, Illés ő, aki eljövendő vala. – Máté 11.13-14
A fenti versben Jézus világosan azt mondja, hogy Keresztelő János Illés próféta reinkarnációja. Később megismétli:
„És megkérdezték őt az ő tanítványai, mondván: Miért mondják tehát az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie?
Jézus pedig felelvén, monda nékik: Illés bizony eljő előbb, és mindent helyreállít.
De mondom néktek, hogy Illés immár eljött, és nem ismerék meg őt, hanem azt mívelék vele, amit akarának. Ezenképen az ember fiának is szenvednie kell majd őtőlük.
Ekkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról szóla nékik.” – Máté 17.10-13
Jézus nagyon világosan kijelentette, hogy Keresztelő János Illés reinkarnációja. Még a tanítványok is megértették. Ez az azonosítás nagyon fontos, amikor a Biblia jövendöléséről van szó. Jánost Illéssel azonosítva, Jézus a Messiással azonosította magát. A héber írások megemlítik a különleges jeleket, amelyek megelőzik a Messiás eljövetelét. Az egyik az, hogy előbb Illés tér vissza.
„Imé, én elküldöm néktek Illést, a prófétát, mielőtt eljőn az Úrnak nagy és félelmetes napja.” – Mal. 4.5
Ez Isten egyik nagy Messiás-ígérete, amit a Bibliában találunk. A János = Illés említése egyértelműen a reinkarnáció realitását demonstrálja. Ebből két fontos következtetést vonhatunk le:
1. a héber írások azt jövendölték, hogy maga Illés tér vissza a Messiás eljövetele előtt, nem valaki, aki hasonlít hozzá, vagy ugyanaz a küldetése, hanem ő maga,
2. Jézus Jánost mondta Illésnek, amikor kijelentette, hogy Illés már eljött.
A fenti következtetések alapján vagy az a), vagy a b) igaz:
a) János maga Illés volt, ami azt jelenti, Illés reinkarnálódott, mint Keresztelő János. És ha ez igaz, akkor a reinkarnációnak ismét bele kell tartoznia a keresztény teológiába. Ez azt is jelenti, el kell vetni azt a felfogást, hogy a holttestek kimásznak a sírokból az ítélet napján. Vagy,
b) János nem a reinkarnálódott Illés volt, ami azt jelenti, hogy nem maga Illés tért vissza. És ha ez igaz, akkor vagy az 1), vagy a 2) igaz:
1) nem vált valóra Malakiás jövendölése arról, hogy Illés visszatér az életbe a Messiás eljövetele előtt. Ez azt jelentené, hogy Isten nem tartja meg az ígéretét, és a Biblia tévedhet, vagy:
2) Jézus nem a Messiás.
A fenti logika alapján a következő következtetések közül csak egy igaz:
I. a reinkarnáció valóság, vagy
II. Jézus nem a Messiás, vagy
III. a Biblia jövendölései nem megbízhatók.
Ezt a logikát nem lehet megkerülni. A fenti opcióknak csak az egyike lehet igaz. És mert Jézus nyíltan és egyenesen állítja, hogy János = Illés, akkor csak az a) lehet logikusan igaz.
János lefejezése után Jézus néhány tanítványát felvitte egy hegy tetejére, és átváltozott fénylénnyé. Illés és Mózes velük voltak a hegyen. (Márk 9.2-13)
A tanítványok látták Illés szellemét, ismét töprengtek Illés szerepéről, Jézus pedig ismét kijelentette, hogy János Illés reinkarnációja.
A napként ragyogó, és hófehér fényruhás Jézus éppen olyan, mint sok halálközeli élményben. Jézus elváltozása vagy megdicsőülése csak egy a Biblia számos eseménye közül, amelyek megfelelnek a halálközeli élményeknek.
A másik dolog, hogy Illés és Mózes szellemeinek megjelenése megcáfolja azt a nézetet, hogy az emberek a sírban alszanak az utolsó napig. Más szavakkal, cáfolja a feltámadás tanítását.
A reinkarnációban kételkedők szívesen idézik a Biblia következő versét, hogy megcáfolják Jézus világos tanítását Illés mint Keresztelő János reinkarnációjáról:
„És ez őelőtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet.” – Lukács 1.17
A szkeptikusok azt állítják, eszerint János csak egy próféta, akinek ugyanaz volt a feladata, mint Illésnek – nem a reinkarnációja. De ez nem az, amit a vers mond. A vers tökéletes meghatározást ad a reinkarnációról: a személy lelkének és erejének visszatérése egy másik testben. A lélek és az erő az, ami reinkarnálódik. A vers tehát világosan azt mondja, hogy Keresztelő Jánosban megvolt Illés lelke és ereje. Pontosan ezt jelenti a reinkarnáció. Ennél nem lehet világosabb.
Bár János Illés élő lelkét hordozta, nem hordozta a tudatos elméjét és emlékezetét. A reinkarnációban csak a szellem magasabb tudata vesz részt. János tagadta, hogy Illés lenne, mert nem rendelkezett Illés tudatos elméjével és a múltbeli életének emlékeivel. Illés a Biblia következő versében tagadja, hogy Illés lenne:
„És kérdezék őt: Kicsoda tehát? Nem Illés vagy-é te? És monda: Nem vagyok. A próféta vagy-é te? És ő felele: Nem…
Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam.” – János 1.21-27
Látjuk, hogy a Jánost faggató farizeusok egy ószövetségi próféta reinkarnációját várták. És János nem cáfolta a reinkarnációt, amikor azt mondta, nem volt Illés az elmúlt életében. Jézus azonban mindent tudott Jánosról. Jézus jobban tudta, és meg is mondta egyenesen:
„Bizony mondom néktek: az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál.
A Keresztelő János idejétől fogva pedig mind mostanig erőszakoskodnak a mennyek országáért, és az erőszakoskodók ragadják el azt.
Mert a próféták mindnyájan és a törvény Jánosig prófétáltak vala.
És, ha be akarjátok venni, Illés ő, aki eljövendő vala.
Akinek van füle a hallásra, hallja.” – Máté11.11-15
A következő versek más emberekről szólnak, akik Jánost Illésnek vagy valamelyik másik prófétának hitték:
„Meghallá pedig Heródes a negyedes fejedelem, mindazokat, amik őáltala történtek, és zavarban volt, mivelhogy némelyek azt mondák, hogy János támadt fel a halálból.
Némelyek pedig, hogy Illés jelent meg; mások pedig, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik. – Lukács 9.7-8
Egyesek talán azért hitték, hogy János azután is él, hogy Heródes megölte, mert Illés megjelent az átváltozás hegyén. Ez megmagyarázná a híresztelést, hogy Illés föltámadt a halálból.
Feltűnő hasonlóságot találunk, ha összehasonlítjuk János és Illés külsejének leírását:
„Ennek a Jánosnak a ruhája pedig teveszőrből vala, és bőröv vala a dereka körül, elesége pedig sáska és erdei méz.” – Máté 3.4
„És felelének néki. Egy szőr-ruhás ember, derekán bőr övvel felövezve. Akkor monda: Thesbites Illés volt.” – 1. Kir.1.8
A János és Illés közötti hasonlóságot nem tekinthetjük véletlennek. A reinkarnáció hívei tudják, hogy személyes vonásokat át lehet vinni az egyik életből a következőbe, bár a tudatos emlékeket nem.
A János és Illés közti másik érdekes párhuzam a karmával kapcsolatos. A Biblia leírja, hogy Illés karddal ölte meg Baal papjait, mert az áldozatuk nem fogott tüzet, az övé igen:
„És monda Illés nékik: Fogjátok meg a Baal prófétáit; senki el ne szaladjon közülük. És megfogák őket, és alávivé őket Illés a Kison patakja mellé, és megölé ott őket.” – 1. Kir. 18.40
Hihetetlen igazságtalanságnak tűnik, hogy Illés megölte ezeket a papokat. Meg is kellett fizetnie a karmikus adósságot, amikor visszatért, mint Keresztelő János, és levágták a fejét.
Mivel Illés embereket ölt, a „szemet szemért” és „kit mint vet, úgy arat” törvénye fejeztette le. Ez jó példa arra, hogy akik kard által élnek, kard által fognak meghalni – ha nem ebben az életben, akkor egy másikban.
A Biblia nem mondja azt sem, hogy Illés csak Keresztelő Jánosként tért vissza. Céloz arra, hogy ismét vissza fog térni, Jézus második eljövetele körül. És ez alkalommal nemcsak Illés jelenik meg, hanem Mózes is:
„És adom az én két tanúbizonyságomnak, hogy prófétáljanak, gyászruhákba öltözve, ezerkétszázhatvan napig.
Ezek az a két olajfa, és a két gyertyatartó, amelyek a földnek Istene előtt állanak.
És ha valaki akar nékik ártani, tűz származik az ő szájokból, amely megöli az ő ellenségeiket; és ha valaki akar nékik ártani, úgy kell annak megöletni.
Ezeknek van hatalmuk arra, hogy bezárják az eget, hogy az ő prófétálásuknak idejében eső ne legyen; és hatalmuk van a vizeken, hogy azokat vérré változtassák, és megverjék a földet akármi csapással, valamennyiszer akarják.” – Jel. 11.3-6
A versek nem közlik, hogy a két tanú Illés és Mózes, de a csodálatos erőik erre mutatnak. Mint a Jelenések könyve két tanújának, Illésnek is volt hatalma, hogy megakadályozza az esőt (1. Kir. 17.1, Jakab 5.17); Mózes vérré tudta változtatni a vizet, és csapásokat küldött (Exod. 7-12). A Jelenések könyve két prófétáról ír, akiknek ugyanilyen erőik vannak. Véletlen ez? De ha Illés és Mózes ismét megjelennek Jézus második eljövetelekor, akkor ennek az egyetlen realisztikus módja a reinkarnáció.
Ha Illés és Mózes megjelentek Jézus első eljövetelekor, nem olyan nehéz elhinni, hogy a második eljövetel idején is megjelennek. A Malakiás jövendölés (4.5) Illés e két inkarnációjára vonatkozik
www. near-death.com
- 2007-01-01 16:53:37
- Govinda
- (hozzászólások: 27)
Koszi,hogy elmagyaraztad a reinkarnaciot a bibliabol.
Jezus nem egyszer a bibliaban ,tesz olyan kijelentest,hogy ""velem egy akolbol valok""En ebbol arra kovetkeztettem,hogy az illeto szemelyek vele egyutt voltak odaat a lelkek vilagaban,az Isten oldalan es nem a satan oldalan.Govinda te ezt hogy magyaraznad?
Udv!
HARE KRISNA!!!